2013. november 17., vasárnap

Poszter újragondolva :)

  Eljött a várva várt nap, az én kedves unokahugicám/barátnőm szülinapja. Erre a becses alkalomra készítettem neki ezt a posztert, amit most veletek is megosztok.
  Többféleképpen is el lehet készíteni, de az alap ötlet a fontos.

Hozzávalók az én esetemben:

1. Színes nagy lap
2. Vékony és vastag ecset
3. Tempera
4. Ceruza
5. Karton
6. Ragasztó


Elkészítés:

A4es papírra ceruzával rajzoljuk meg nagyjából, hogy milyen képet szeretnénk alkotni majd a nagy papíron.



Ezután ugorjunk neki a nagy lapnak és igyekezzünk lemásolni az elképzelésünket. (Nekem ez nem jött össze teljes mértékben.)



Ha megvagyunk, elkezdhetünk festeni.






És most jön, ami számomra nagyon fájdalmas volt. A már méretre vágott karton darabok szerint, kezdjük el feldarabolni a képet...






Ezután ragasszuk fel a karton darabokra a hozzájuk illő plakát darabokat.

El is készültünk. Ezután nincs más dolgunk, mint kétoldali ragasztóval szépen feltenni a falra. Én ezt nem tudom bemutatni, (csak később), mert nem az én falamra került.

Ha valakinek nincsen kedve festegetni, már meglévő poszterrel is megteheti ugyan ezt, akkor csak el kell vágnia. Kartonpapírozni sem muszáj, natúrban is feltehetjük, vagy képkeretbe helyezhetjük a darabokat, ezt mindenkire rábízom. :)

Íme a végleges képe a poszterünknek:



Jó kreatívkodást kívánok Mindeniken!
Andusnak pedig innen is Boldog születésnapot! :) <3
Puszi
Bree

“A szeretet az, ami Karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani.”
(egy 7 éves kisgyermek szerint)

Ezeket ma kaptam, így néz ki az ünnepelt falán, valamint így varázsolta fel:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése